lapatolok_trans_logo2.png

Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem
küzdesz, veszítettél!

Természetesen idén sem hagyhattuk ki a hagyományos Vivicittá városvédőfutóversenyt. Kis csapatunk, kis létszámmal ugyan, de ismét részt vett a futóversenyen. 

Sárkányaink ismét futottak, de most szárazon folyt a verseny. A már hagyományosan tavaszi futószezont megnyitó Vivicittá Városvédő futáson csapatunk is részt vett és gyarapította a több mint 15000 induló számát.

November 17-én mi is csatlakoztunk 9 fővel ahhoz a majd 1000 futóhóhoz, akik az évi rendes Nagy Hideg-hegy futáson részt vettek, és leküzdötték a közel 500 méteres szintkülönbséget a 7,5 kilométeres távon. Az út első háromnegyede enyhén emelkedik, de kellemesen lehet haladni és a csapat nagyjából egyben is marad. 

Az idei Spar maratonnal véget ért az a három állomásból álló futóverseny sorozatmelyet az MKKSZ és a BSI hirdetett meg a magyar sárkányhajós csapatok számára a BSI legnagyobb budapesti eseményein. Csapatunk természetesen mind a három versenyen részt vett egyre növekvő létszámmal!

Elérkezett a második állomása annak a sárkányhajós futóverseny sorozatnak, amely a Budapest Sportiroda a Magyar Kajak-Kenu Szövetség támogatásával az idei futószezonra meghirdetett, hogy ne csak a vízen, hanem a szárazföldön is összemérjék a csapatok az erőiket. Hiszen a láb mindig kéznél van! :-)

Ez nem áprilisi tréfa! A LapáTolók csapata 11 fővel képviseltette magát a tavaszi Vivicittá futóversenyen, ahol a 6,2 km-es távon teljesítve mutatott fityiszt a tréfálkozó időjárásnak.

A 6,2 km-es Midicittá egyben az első állomása is volt annak a futóverseny sorozatnak, amit a Magyar Kajak Kenu Szövetség és a Budapest Sportiroda a sárkányhajó csapatok számára írt ki.

Facebook

Támogatóink

mtdsc.jpg

rubin.jpg

biotech.jpg

kajakhu.jpg

2kop.jpg

 

JSN Teki template designed by JoomlaShine.com